1.  SZJA

2017. évi jövedelmek bevallási kötelezettségének a magánszemély – figyelemmel a törvényi feltételekre – a következő módokon tehet eleget:

 

  • adóhatósági közreműködés nélküli bevallás (önadózó)
  • adóbevallási tervezet – NAV készíti el, a rendelkezésére álló adatok alapján a 2017. évi jövedelmekre vonatkozóan

 

A 2017. évi jövedelmek adójának elszámolásáshoz, az eddig megszokott nyilatkozatokat már nem szükséges bekérni a dolgozóktól az adózás módjára, illetve a kedvezményekre vonatkozóan, mivel megszűnt a munkáltatói elszámolás.

A munkáltatónak az adóévet követő február 12-éig a `08-as bevallásban nem kell adatot szolgáltatni magánszemélyekről, hogy milyen bevallási módot választottak.

 

NAV mindenkinek adóbevallási tervezetet készít, március 15-éig. Ez a tervezet az ügyfélkapun illetve egy, az erre a célra létrehozott elektronikus felületen tekinthető meg.

Amennyiben az adózó nem ért egyet a bevallási tervezettel, május 20-áig a fent meghatározott felületeken kiegészítheti, javíthatja, vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bevallást nyújthat be (akár postai úton is megteheti ezt).

Ha nem javítja, nem egészíti ki, vagyis semmilyen módon nem tesz észrevételt a bevallási tervezettel kapcsolatban, akkor a tervezet érvényes bevallássá minősül át május 20-án.

Ha tett bármilyen javítást, kiegészítést, új bevallást, akkor az általa javított adatokkal válik érvényes bevallássá a tervezet.

 

2018-ra vonatkozóan azonban az adóelőleg számításához az év eleji nyilatkozatokat változatlanul meg kell tenni – első házasok kedvezménye, családi kedvezmény, súlyos fogyatékosság, költségelszámolás tekintetében.    (SZJA törvény 48 § (1)-(5) alapján.)

 

2.  Az első házasok kedvezménye

2018-ban, a kedvezmény összege, mértéke és feltételi nem változtak (24 hónapon keresztül, együttesen havonta 5 000 forint adónak megfelelő mértékben csökkentheti adóalapját 33 335 forinttal)

A családi kedvezményre való jogosultság (magzatra való tekintettel) már nem „törli el” az első házasok kedvezményét.

A kedvezmény év közben, az adóelőleg számításánál is figyelembe vehető, a szükséges nyilatkozat alapján.

Amennyiben a magánszemély az adóelőleg során az első házasok kedvezményét érvényesíti, akkor a kifizetőnek a ́08-as bevallásban adatot kell szolgáltatnia:

  • a házastárs nevéről, adóazonosító jeléről,
  • arról, hogy csak egyikük érvényesíti a kedvezményt vagy egymás között megosztják azt.

3. Családi kedvezménnyel kapcsolatos változások

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy 2018. évtől már csak a gyermekek adóazonosító számával vehető igénybe a családi kedvezmény.

Családi kedvezmény összege 2018-ban, az alábbiak szerint alakul, a két eltartotti kedvezmény növekedése miatt:

A családi kedvezmény adóalapja, kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként

Egy eltartott esetén 66 670 forint,

Két eltartott esetén 116 670 forint

Három és minden további eltartott esetén 220 000 forint.

Egy, illetve 3 vagy annál több eltartott esetén kedvezményezett eltartottanként továbbra is 10 000, illetve 33 000 forinttal marad nagyobb jövedelem a családoknál, míg a két eltartottas családoknál az eddigi kedvezményezett eltartottankénti 17 500 forintra emelkedik.

2017-től eltartottnak minősül az a gyermek is, aki után nem állapítanak meg családi pótlékot, de a kedvezmény mértékébe be kell számítani. Pl. felsőoktatási intézménybe járó gyermek.

 

A kedvezmény adóelőlegnél történő érvényesítése esetén a 1808-as bevallásban adatot kell szolgáltatni, a 2017. év gyakorlatának megfelelően.

Adatot kell szolgáltatni a változás időpontjáról is akkor, ha a magánszemély új nyilatkozatot ad.

A családi kedvezmény nyilatkozatot nem szükséges mindkét szülő munkáltatójával igazoltatni. A nyilatkozó törvényi felelőssége, hogy a nyilatkozat a valóságnak megfeleljen, és csak egyszer vegyék igénybe a kedvezményt.

 

A családi kedvezményt, és az első házasok kedvezményét is nem csak a munkáltatónak, hanem a rendszeres, adóalapba beszámító jövedelmet juttató kifizetőnek is alkalmazni kell.

 

4. Ingatlan bérbeadás

Ingatlan bérbeadásból származó. 1 millió Ft-ot meghaladó jövedelem esetében sem kell a természetesen személynek a 14 % EHO-t megfizetni 2018.01.01-e után.

5. Egyszerűsített közteherviselés (EKHO)

Egyszerűsített közteherviselés esetén, 2018.01.01-től 19,5 % lett, a kifizetőt terhelő adó mértéke. Ez első ízben a 2018-ban keletkezett adófizetési kötelezettség tekintetében alkalmazható.

6. Egyszerűsített foglalkoztatás változásai.

2018-ban a mentesített keretösszeg minimálbér esetén napi 8 255 forint, garantált bérminimum esetén pedig 10 790 forint. Az Efo Tv. 9. § (2) bekezdése alapján, a magánszemélynek nem kell jövedelmet megállapítania és szja bevallást benyújtania, ha az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele a mentesített keretösszeget nem haladja meg.

7. A 2018-ban igénybe vehető cafeteria-elemek és kapcsolódó közterheik

 

 

Cafeteria elem

Várható közteher 2018-ban

Egyes meghatározott juttatások

Munkahelyi étkeztetés

Korlátozás nélkül 40,71%

Erzsébet-utalvány

Korlátozás nélkül 40,71%

 

Helyi bérlet

Bérlet értékéig 40,71%

 

Iskolakezdési támogatás

Korlátozás nélkül 40,71%

 

Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás

Korlátozás nélkül 40,71%

 

Egészségpénztár, önsegélyező pénztár - hozzájárulás

Korlátozás nélkül 40,71%

 

Ajándékutalvány

Korlátozás nélkül 40,71%

 

Béren kívüli juttatások

Készpénz kifizetés cafeteriában (*)

Évente 100.000 Ft-ig 34,22%

 

Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (*)

Évente 150.000 Ft-ig 34,22%

 

 

Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (*)

Évente 225.000 Ft-ig 34,22%

 

 

Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (*)

Évente 75.000 Ft-ig 34,22%

 

 

Adómentes juttatások

Sportrendezvényre szóló belépő

Korlátozás nélkül adómentes

 

Kulturális belépő

Évente 50.000 Ft-ig adómentes

 

 

Óvoda, bölcsőde

A költségek mértékéig adómentes

 

 

Mobilitás célú lakhatási támogatás

A feltételek teljesülése esetén havonta a minimálbér 60-40-20 százalékáig adómentes

 

 

Lakáscélú támogatás

30% max. 5 millió Ft 5 évben - adómentes

 

 

Kockázati biztosítás (pl. egészség)

Havonta a minimálbér 30%-ig - adómentes

 

Diákhitel törlesztés támogatása

Havonta a kötelező törlesztő részlet mértékéig, de legfeljebb a minimálbér 20%-ig adómentes

 

               

 

(*) A jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell. Ezen juttatások 450.000 Ft/év értékig állnak rendelkezésre a kedvező 34,22% mértékű közteher, felette 40,71% adó- és járulékteherrel kell számolni.